Tájékoztató anyagok



A rossz iskolaválasztás káros következményei nem kerülhetők el! A rossz döntés miatt vagy el kell viselni a FOLYAMATOS SZÍVATÁST - ami nem csupán pszichikai szempontból lesz nagyon kellemetlen, de jó sok plusz kiadást is jelent - vagy pedig képzőszervet kell váltani.
De a képzőszerv váltáshoz is plusz kiadások kapcsolódnak!
(a plusz adminisztráció költsége, továbbá az új képzőszerv a hozzá átjelentkezőknek általában drágábban adja a vezetési órákat)
Ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy a másik képzőszervnél jobb lesz a helyzet, mint amivel az ügyfél az első ügyeskedőnél találkozott, tehát elég komoly esély van rá, hogy az ügyfél cseberből vederbe kerül. A videóban a további kockázatokat is megjelenítettük.



Magyarországon - HATÓSÁGI ENGEDÉLY BIRTOKÁBAN, ELLENÉRTÉK FEJÉBEN - ezer piaci szolgáltató végez képzési tevékenységet. A szolgáltatás közúton zajló részét a képzőszervek alvállalkozókkal végeztetik el.

Az alvállalkozók tevékenysége felett folyamatos kontrollt kellene gyakorolniuk, erre azonban a képzőszervek képtelenek. A piaci szereplők tehetetlensége a szürkegazdaság kialakulásához vezetett, emiatt a szakterületen az ügyfél évek óta szabad (szabadon kifosztható) préda. Az amatőr piaci szereplők logikája szerint ugyanis „a jogosítványt csak egyszer kell megszerezni”.
Magán-minősítési rendszerünk, illetve a profi piaci szereplők színre lépése most véget vet ennek az áldatlan helyzetnek. Az iskolaválasztás azért nehéz, mert a hatóság elvárásainak mind az ezer képzőszerv, valamint az összes szakoktató - kivétel nélkül - megfelel. Magasabbra tett mércénk azonban azonnal láthatóvá fogja tenni, hogy csupán nagyon kevés olyan szolgáltató van az országban, akik valóban a jogszabályoknak megfelelően működnek.
(ügyfeleik gyakorlati képzését a legtöbb iskola „eladja” az alvállalkozó oktatóknak – feketén)
A számviteli törvény és a pénzkezelési szabályok megsértése nyilvánvalóan jogellenes. Magán-minősítési rendszerünk, illetve a profi piaci szereplők színre lépése reflektorfénybe hozza ezeket a visszaéléseket, ennek nyomán pedig az iskolaválasztás is könnyűvé válik. Ettől kezdve ugyanis csak a 40 PRÉMIUM szolgáltatóra kell majd odafigyelni - mivel kizárólag náluk nem kell lenyúlási kockázattal számolni. Mi úgy gondoljuk, hogy a „százezres lenyúlás” elkerülése igen sok magyar család számára nagyon fontos lehet!
Mint ahogyan az is, hogy gyermekük - a nem kevés tandíjért cserébe - valóban minőségi szolgáltatást- és valóban értékes tudást kapjon, hogy ennek nyomán a közúti közlekedésbe való bekapcsolódásának KOCKÁZATA a LEHETŐ LEGKISEBB LEGYEN.



Az alvállalkozóként foglalkoztatott szakoktatóktól elvárható lenne, hogy LELKIISMERETES MUNKÁT végezzenek – a JOGÁLLAMI rendszerben azonban az IGAZSÁG és a JOG teljesen különvált. A lelkiismeretes munkára vonatkozó elvárás ezért csupán ábránd!
Miért? Mert jogi eszközökkel nem lehet kikényszeríteni a lelkiismeretes oktatást. A rosszul oktatásnak jelenleg nincsenek sem jogi- sem pénzügyi következményei, sőt:
A ROSSZ OKTATÁS TÖBB PÓTÓRA BEVÉTELT EREDMÉNYEZ, mint a jó oktatás – ráadásul ez a nem kevés többletpénz EGYENESEN A ROSSZUL OKTATÓ SZEMÉLY ZSEBÉBE KERÜL. (a vezetési kartonon elegendő 30 órát feltűntetni ahhoz, hogy a tanuló első forgalmi vizsgára mehessen) Ez egy óriási joghézag!
A tisztességtelen oktatói magatartást DIREKTBEN SZANKCIONÁLNI LEHETETLEN.

Ha azonban a képzési szolgáltatást hozzárendeljük egy magánminősítési rendszerhez, akkor a szankcionáláshoz már nincs szükség jogi eszközökre, mivel a negatív PR elriasztó ereje bőven elegendő ahhoz, hogy az oktatóktól megkövetelhessük a lelkiismeretes munkát, és meg tudjuk védeni azokat, akik védelemre szorulnak.

Az NMGR® elvárások betartása természetesen nem kötelező, csakhogy a védjegy használati jogának megvonása azt az üzenetet küldi a piac profi szereplői felé, hogy az adott oktató, nem jó szakember, illetve hajlamos arra, hogy meglopja a Megbízóját.
Egy profi képzőszerv pedig nem engedheti meg magának, hogy ilyen oktatókkal dolgoztasson.
Azért nem, mert akkor ügyfeleket veszít. Azzal pedig bevételt veszít. És ez oda vezethet, hogy kiszorulhat a képzési piacról. Ezt egy profi nem kockáztathatja meg!



Az nmgr.uk oldalon azok a prémium iskolák láthatók, akik a Nemcsakjogsi Minőségi Garancia Rendszer (NMGR®) korrekt szabályainak elfogadásával elkötelezték magukat a képzés minőségének javítása- és a szakterület megtisztítása mellett, ezért csak minősített oktatókat foglalkoztatnak, MINŐSÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐ OKTATÓKAT NEM!
A többi képzőszerv bármilyen oktatót hajlandó foglalkoztatni, ezért ők a jogszabályoknak megfelelő SZEMÉLYZETI- és ÜGYVITELI feladataik ellátására alkalmatlanok. Náluk a „NYÚL VISZI A PUSKÁT”, azaz ők nem képesek kontroll alatt tartani a szakoktatóik tevékenységét, náluk az oktató azt csinálhat, amit csak akar. Ennek egyenes következménye, hogy ezeknél az iskoláknál a tanulók teljesen ki vannak szolgáltatva a kiskirály oktatók kénye-kedvének.
A kiszolgáltatottság elkerülésének egyetlen módja van:
Iskolakeresésnél ezeket a képzőszerveket nem szabad figyelembe venni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az NMGR® prémium iskolák egyikét kell választani, ami nagyon egyszerű: Fel kell menni az nmgr.uk weboldalra, és ott kiválasztani a lakhely szerint leginkább megfelelő szolgáltatót. Ugye mennyire egyszerű?



A képzési környezet jelenlegi formájának kialakítása a politika műve. Annyit azonban érdemes ezen finomítani, hogy a „rossz alapokra az impotens képzőszervek húzták fel a rossz falakat”.
Az új iskolák szinte egyik napról a másikra jelentek meg, így a saját iskolát alapító oktatóknak nem is volt idejük arra, hogy az alkalmazotti gondolkodásmódról átálljanak az üzleti gondolkodásmódra. Még ez sem lett volna baj, hiszen mindenkit a jószándék vezérelt. Csakhogy az ÜZLET KŐKEMÉNY VILÁGÁBAN A JÓ SZÁNDÉK ÖNMAGÁBAN KEVÉS!
Óriási felháborodás övezte azt, amikor a képzési piacon megjelent az első csaló iskola, ám sajnos hiába futott be az illetékes szervekhez a feljelentések egész sorozata, a feljelentések jogossága ellenére (teljeskörű képzési kötelezettség megsértése) nem történt semmi.
Ettől kezdve a képzési piac torzulását nem lehetett megállítani. Jogi eszközökkel a probléma nem kezelhető, hiszen a jogi szabályozással a politikusok már „elmentek a falig”.
Az NMGR® magánminősítési rendszer szellemi jogainak kizárólagos tulajdonosa ezen előzmények miatt nem vonta be az innovációba az állami szerveket. A kész tények elé állítást követően azonban már igenis elvárja, hogy a kormány pozitívan viszonyuljon azokhoz a változásokhoz, amelyet a szakterület profi piaci szereplői hoztak létre a szakterületen.